Gyerlachfalvy Réka

„Nagyon fontos az alázat, türelem, kitartás, tudás és a hit!”

Gerlachfaly Réka két területen igyekszik helyt állni: a gasztronómia és az online marketing, azon belül pedig a közösségi média ágazatán belül tevékenykedik. Noha folyamatosan küzdenie kell a jelentkező akadályokkal, nem adja fel, és nagyon örül, hogy saját maga főnöke lehet. A szakmai kihívások kimondottan élvezetesek számára, motiválják őt. Úgy gondolja, meg kell tanulni ezt a létformát, nem szabad csüggedni a nehézségek miatt, és szükséges folyamatosan a fejlődésre koncentrálni.

 

– Hogyan és mikor jött az ötlet a vállalkozásodhoz?

Már 8-9 éves koromban óriási, játék telefonnal játszottam olyan szerepjátékokat, hogy vállalkozó vagyok. Most is óriási mobilom van, csak ezt már iPhone 6 Plusnak hívják, és valóban a munkaeszközöm. A húszas éveim közepén érett meg bennem a vágy, hogy önálló útra lépjek. Bevallom, hogy először hezitáltam, mert a családunkban nem volt igazi kultúrája a vállalkozói életformának, nem voltak körülöttem valós modellek, akiktől ezt közvetlenül megtanulhattam volna. Kivéve az anyai nagymamámat, aki rendkívül ügyes üzletasszony volt, de ő is úgy lett vállalkozó, hogy biztonsági tartalékként nem adta fel az állását, állandó jövedelme volt, később pedig erős nyugdíja. Ráadásul engem mindig óva intett ettől a vonaltól. Aztán egyszer csak vettem egy nagy levegőt, félretettem minden félelmemet, és belevágtam most vagy soha alapon.

– Mit csinálsz pontosan?

Mindig azt szoktam mondani, hogy két szárnyam van, az egyik a gasztronómia, a másik pedig az online marketing, és azon belül főként a közösségi média. Utóbbira építem a vállalkozásomat is. Közösségi média menedzserként definiálom magamat. Facebook, Instagram és egyéb közösségi felületeket üzemeltetek, tanácsokat adok, tréningeket tartok. Megbízástól függően vannak olyan ügyfelek, akiknek teljeskörűen és állandó jelleggel kezelem a felületeit, az arculattól a hirdetésekig mindent én találok ki. Van olyan ügyfél, akivel csak kampányszerűen dolgozom együtt, olyanok is, akiket tanácsokkal látok el, vagy éppen a munkatársait tanítom meg a közösségi felületek használatára. Az esetek 95 százalékában cégekkel, közszereplőkkel, hivatalos szervezetekkel dolgozom együtt. Ám volt már rá példa, hogy magánszemélyek kértek konzultációt, mert szerették volna úgy kezelni a saját oldalukat, hogy az például egy álláskeresésnél is megfelelő legyen.

– Mik a célok, vágyak, álmok?

Folyamatosan tűzök ki rövid- és hosszú távú célokat, mert szerintem a vállalkozásban, és az élet egyéb területein is szükség van erre. A vágyaim folyamatosan változnak, de mindig dolgozom azon, hogy megvalósuljanak. A vállalkozói lét maga egy álom, sokan vágynak arra, hogy a saját főnökeik legyenek, és azt csinálják, amit igazán szeretnek, ezekre itt minden lehetőség adott. Ha az álmoknál tartunk, sokszor eljátszottam azzal a gondolattal, hogy jó lenne pár szintet lépni, és “csak” koponyának lenni a vállalkozásban.

– Milyen gyakran találkozol érdekes, nem mindennapi esettel/emberekkel?

Szinte mindig. Az a tapasztalatom, hogy egyre többen vágnak bele szerelem projektekbe. Az ilyen kezdeményezéseket nagyon kedvelem, de azért azt is látom, hogy ezek anyagilag nem mindig rentábilisak. Nincs kizárva, hogy egyszer azok lesznek, csak a legtöbb esetben nem rövidtávon. Fontos alapelvem, hogy minden közösségi felületnek saját lelkülete van, nincs két egyforma. Éppen ezért nincsenek olyan szabályok, amelyek egységesen minden oldalra és csatornára alkalmazhatóak. Valójában úgy kell ezekre a felületekre tekinteni, mint egy játszótérre, és ki kell kísérletezni a legmegfelelőbb megoldásokat.

– Mik a további tervek?

 Az elsődleges tervem, hogy legyen egy saját honlapom. Ha másért nem, akkor azért, hogy referenciaként szolgáljon. Mindig abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy kézről-kézre adták a nevemet, nem kellett ügyfelek után kutatnom. Remélem, ez továbbra is megmarad, nem kimondottan kényelmi szempontból, hanem azért, mert ezt a munkám elismerésének tekintem.

– Milyen akadályokkal találkoztál?

Elég sokkal. Nem közhelynek vagy panasznak szánom, de Magyarországon nem egyszerű vállalkozónak lenni, főleg nem szabálykövető vállalkozónak, de én erre törekszem. A könyvelőm is mindig erre bátorít, azt szokta mondani, hogy nehezebb ez az út, de sokkal nyugodtabb. Találkoztam rossz könyvelőkkel, sőt, voltak olyanok, akik miatt anyagi és egyéb káraim is keletkeztek. Úgyis mondhatnám, hogy nehezen találtam jó könyvelőt. A vállalkozói szektorban elég komoly gondot okoz a kifizetések pontos teljesítése. Ennek lehet az oka becstelenség is, de a fő problémát a körbetartozás jelensége jelenti.

– Mi(k) jelentette/jelentették a legnagyobb kihívást?

Folyamatosan vannak szakmai kihívások, de azokat kimondottan élvezem, inspirálnak. Ezen felül maga a vállalkozói lét komoly kihívás. Hiszek abban, hogy ezt is tanulni kell. Attól, hogy valaki jó szakember, nem lesz automatikusan sikeres vállalkozó.

– Milyen tippeket/trükköket tudsz adni a kezdő, friss vállalkozóknak, lelkes projektvezetőknek?

Szerintem nagyon fontos az alázat, türelem, kitartás, tudás és a hit. A jó könyvelő pedig elengedhetetlen.

– Mit üzennél a mai vállalkozóknak és vállalkozni vágyóknak?

Akik nem kezdték el, nekik azt, hogy kezdjék el, akik elkezdték, nekik azt, hogy ne adják fel. Jockey Ewing után szabadon pedig annyit, hogy mindig az olajtársaság az első.

By | 2017-05-23T16:56:58+00:00 szeptember 8th, 2016|